dec
5
2017

Ne jogászoknál kezdje! – 1. rész

A társaságalapítást jogászokkal kezdeni, néhány éve még jól működött. Teljesen jól bevált módszer volt még néhány éve, hogy aki úgy döntött, társas vállalkozó lesz, felkeresett egy cégek alapításával is foglalkozó jogászt, jogi irodát és ott elindította azt. A mai eljárási szabályok mellett, az adózási módokban igen bőséges gazdasági környezetben azonban ezzel biztosan jelentős összegeket veszíthet […]

nov
21
2017

Vállalkozók réme az inkasszó – 2. rész

  Cikkünk előző részében megnéztük, mit kell tennünk, hogy csírájában fojtsuk el még az inkasszó gondolatát is. Azzal foglalkoztunk, hogyan kerülhetjük el, hogy a bankszámlánkra inkasszó kerüljön, milyen közös munkát igényel ez a jó könyvelőtől és a vállalkozótól. A továbbiakban azt nézzük meg, hogy milyen adókra vonatkozóan és mit tudunk tenni akkor, ha már megtörtént […]

nov
6
2017

Vállalkozók réme az inkasszó 1. rész

Nem kell megvárni, hagyni, hogy az adóhivatal inkasszóval terhelje a vállalkozó bankszámláját. Minden vállalkozónak tudnia kell, hogy ha pénzügyi nehézségei vannak és nem tudja határidőre megfizetni az éppen aktuálisan bevallott adóját, akkor sem kell feladni, nem kell hagyni, hogy az adóhivatal inkasszóval terhelje a bankszámláját. Előzzük meg! A jó könyvelő A jó könyvelő igen nagy segítségére […]

okt
24
2017

Adó jogszabály változások – 3. rész – 2017. június

Folytatjuk a 2017. júniusi fontosabb adóváltozások bemutatását. Írásunk harmadik részében az egyszerűsített vállalkozói adó, illeték, társadalombiztosításról szóló törvény, egészségügyi hozzájárulás, adózás rendje fontosabb változásit vázoljuk fel.  EVA Osztalékadót kiváltó adó A számviteli törvény osztalékfogalom változásai miatt, az osztalékadót kiváltó adó alapjából levonható a mérlegben kimutatott osztalékelőleg követelés könyv szerinti értéke, feltéve, hogy az előleget a […]

Oldalak:«12345678910...53»