Tudjon meg mindent adótanácsadónktól a behajtási költségátalányról!
Még mindig van bizonytalanság a 40 euro költségátalánnyal kapcsolatban, ezért adótanácsadóként összefoglalom a tudnivalókat.
Még mindig nagy a bizonytalanság a 2013. július 1-től fizetendő 40 euro behajtási költségátalánnyal kapcsolatban, ezért adótanácsadói segítségként összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat.
Az adótanácsadók is elbizonytalanodtak…
Eddig azért nem került erre sor az összefoglalóra, mert sokáig vártuk, hogy végül megváltoztatják a jogszabályt, és nem lesz kötelezettség az átalány felszámítása és megfizetése. A jogszabályalkotók azonban úgy gondolják, hogy minden rendben van, így nem terveznek ezzel kapcsolatosan módosítást.
Ezt az álláspontjukat idén áprilisban, a Magyar Ügyvédi Kamara kérésére írt állásfoglalásukban nyomatékosították is.
Mit is írtak elő a jogszabályalkotók?
Társaságok egymás közötti viszonyára vonatkozóan azt, hogy késedelmes fizetés esetén a vevő köteles a szállítónak 40 euro behajtási költségátalányt fizetni a 2013. július 1. után megkötött szerződések esetében.
Semmis az a szerződés, amely ennél kisebb összeget határoz meg, és az is, amely szerződésben lemond a behajtási költségátalány követelésétől.
A megfizetett költségátalány a felszámított késedelmi kamatba és a kötbérbe nem, kizárólag a kártérítés összegébe számítható bele.
Mi is ez?
Amennyiben a vevő késve fizeti meg a tartozását, köteles minimum 40 euro behajtási költségátalányt fizetni a szállítójának, akkor is, ha a szállító erre külön nem szólítja fel.
A vevő könyveiben és beszámolójában kötelező szerepeltetni a költségátalány összegét ráfordításként, azzal a nappal, amikor a fizetési határidőt túlléptük, az aznapi MNB árfolyamon átszámítva, függetlenül annak pénzügyi teljesítéstől.
A szállító viszont csak akkor szerepeltetheti egyéb bevételként a költségátalányt a könyveiben és a beszámolójában is, ha azt részére a vevő meg is fizette.
Szerződésben nem engedhető el a kötelezettség.
A behajtási költségátalány szempontjából teljesen lényegtelen, hogy a szállítónak volt-e tényleges költsége a tartozás behajtását illetően, ezt nem kell bizonyítani sem, a 40 euro jogszabályi alapon jár.
Mekkora tartozás határidőn túli megfizetése esetén számítható fel?
Már 1 forint késedelmes megfizetése esetén is jogosult a szállító felszámítani, tehát nem függ az összeg nagyságától, részletfizetés esetén pedig bármely részlet késedelmes megfizetése esetén felszámítható a 40 euro.
Mikortól jár?
Az átalány már a késedelembe esés első napjától jár, összege nem függ a késedelmes napok számától, teljesen mindegy, hogy 1 napig vagy 1 évig állt fenn a tartozás.
Mit kell tenni az átalány érvényesítéséhez?
Mivel nem termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás, ezért nem kell számlázni és általános forgalmi adófizetési kötelezettség sem terheli, az érvényesítéshez elegendő egy felszólító levél küldése.
Mit tegyünk, ha nem szeretnénk ezt alkalmazni?
Mint tudjuk, szerződésben nem engedhető el és nem csökkenthető 40 euro alá a behajtási költségátalány.
Szerződésen kívül azonban, a szállító dönthet az elengedésről és erről megállapodhat a vevőjével, vagy egyszerűen csak értesítheti a vevőjét.
A vevő ilyenkor is köteles minden olyan számlával kapcsolatosan, ahol nem fizetett határidőre, felszólítás nélkül is könyvelni a 40 euro behajtási költségátalányt, az elengedő levélre pedig kötelezettség elengedést köteles könyvelni.
A szállító viszont nem könyvelheti bevételként a behajtási költségátalányt, csak abban az esetben, ha azt a vevőjétől a mérlegkészítésig meg is kapta.
Ennek az elengedésnek semmilyen illeték vonzata nincs.
Ha tetszett adótanácsadónk írása, kedvelje oldalunkat!
S ha nem szeretne lemaradni értékes adózási információkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!