Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés nyomtatása
Sze
1
2015

Miből élünk 2016-ban? – 5. rész

15298894_sFolytatjuk a növekedési adóhitel bemutatását.

Előző héten megismerkedtünk a növekedési adóhitel fogalmával, használhatóságának feltételeivel és módjával. Ebben az írásunkban azt az adókedvezményt mutatjuk be, amelyet ehhez az adóhitelhez társít a jogszabály.

Hogyan lehet a növekedési adóhitelből tényleges adókedvezmény?

Úgy, hogy a növekedési adóhitelről benyújtott nyilatkozatot követő két évben a társaság beruházást és létszámnövelést valósít meg.

Milyen feltételei vannak?

A növekedési adóhitelre vonatkozó nyilatkozatot követő két adóévben beruházást és létszámnövelést kell megvalósítani. Ebben az esetben a még esedékessé nem vált növekedési adóhitel összege csökkenthető.

Beruházás

  • az adózó által beszerzett vagy előállított, még használatba nem vett tárgyi eszköz beruházás esetén lehet igénybe venni
  • olyan tárgyi eszközök beruházására vonatkozik, amelyekre terv szerinti értékcsökkenés számolható el
  • a kedvezmény igénybevételénél figyelembe vett tárgyi eszközök értékcsökkenését, adótörvény szerint már elszámolt értékcsökkenésnek kell tekinteni

Létszámnövelés

  • az adóév utolsó napján, a megelőző adóév utolsó napján fennálló állapothoz képest kell növekedést elérni
  • a várható létszámnövekményt év közben is figyelembe lehet venni a növekedési adóhitel csökkentés számításakor
  • ha az adózó várható létszámnövekmény alapján érvényesített kedvezményt és az adóév utolsó napján a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma nem haladja meg a megelőző adóév utolsó napján fennálló létszámot, akkor köteles visszafizetni a nem teljesített létszámnövekmény és 10 millió forint szorzata 19%-ának megfelelő összeget
  • a létszámnövekedéssel érintett új munkahelyeket, legalább két éven keresztül az érintett régióban fenn kell tartani
  • amennyiben a kedvezmény meghatározásánál figyelembe vett foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma csökken, az adózó köteles visszafizetni a nem teljesített létszámnövekmény és 10 millió forint szorzata 19%-ának megfelelő összeget

Mi zárja ki a kedvezmény alkalmazását?

  • ha a társaság, beruházásra vonatkozó adókedvezményt vesz igénybe (adóalap kedvezményt lehet, az nem kizáró ok)
  • ha művészeti, film, látvány-csapatsport támogatásáról, nyilatkozattal rendelkezett a társasági adóelőleg megfizetésével kapcsolatosan

Hogyan számítjuk ki a kedvezményt?

  • A beruházási érték 19%-át megszorozzuk a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növekményével és 10 millió forinttal.
  • A kedvezmény nem lehet több, mint a növekedési adóhitelre jutó adó – esedékessé nem vált összegének – 70%-a

Ha tetszett írásunk, kedvelje oldalunkat és kérek szépen egy megosztást is, hogy minél több emberhez eljussanak az információk!

Ha meg szeretné ismerni adótanácsadónk és egy tapasztalt könyvelőiroda vezető további tanácsait, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés nyomtatása

Related Posts

A cikk írójáról

Gazdagné Novák Mária a Countplus Adótanácsadó és Könyvelő Kft vezetője.

Szólj hozzá!